Szánk összeért,majd teljes hévvel kezdte el ostromolni ajkaimat.Én is így tettem.
Hosszú perceken át kényeztettük egymás száját,majd levegő után kapkodva váltunk szét.
Csak ültünk egymás mellett,s vártuk hogy légvételünk,s pulzusunk visszaálljon a normálisra.
Hirtelen elöntött a bűntudat.Ő nem tud rólam semmit,s én kihasználom.Felpattantam az ágyról,s kirohantam a szobából.
-De hát hova rohansz?-futott utánam Jake,mire visszafordultam
-Sajnálom,de te nem ismersz engem,nem lenne szabad ezt csinálnom.-azzal kirohantam a házból.
Hazáig futottam.A szél kimarta könytől áztatott arcomat miközben futottam,majd hirtelen lefékeztem,s felugrottam a szobámba.
Becsuktam az ablakot,ledőltem az ágyamra,s sírni kezdtem.Könnyeim eláztatták eddig száraz párnámat,majd blúzom ujját.
Kate tört be szobámba kopogtatás nélkül,majd mellém térdelt.
-Mi a baj?-nézett mélyen szemeimbe.
-Tudom,hogy nem szabad,de.....de szeretem.-a hangom egyre rekedtesebbé vált.
Rádőltem nővérem vállára,s könnyeimmel ostromoltam.
negyed óra múlva csöngetés,majd hangos kopogás zavart meg minket.
Jake volt az.Az ajtót Kate nyitotta ki,majd beengedte szeretett kis otthonunkba.Én hangosan zokogva ugrottam ki az ablakomon nem törődve azzal,hogy meglát-e vagy sem.Ház csendjéből arra következtettem,hogy minden bizonnyal meglátott.
Nővéremék nem jöttek utánam,ami nem lepett meg.Tudta,hogy ilyenkor egyedül szeretek lenni.
Fél óra futás után elértem kedvenc kis helyemet.Egy csodás tisztást,melyet csak én ismertem.Lefeküdtem a nedves fűre,s néztem az eget.
Pár óra múlva sötétetni kezdett,majd halk lépteket hallottam...
Megfordultam,de senki nem volt a hang irányában,így visszafeküdtem.
Telihold volt.Mindent bevilágított gyönyörű fehér fényével.Gyönyörködtem a csillagokban,s az égben.Megint halk lépteket hallottam magam mögött,de ezúttal az ember körvonala is látszott.
Magas,izmos férfi volt.Rövid sötét hajjal.Ha ember lettem volna,biztos a szívbajt hozta volna rám,de így csak felálltam,s elkezdtem felé sétálni.Lassú óvatos léptekkel haladtam,nem akartam,hogy tudja ki vagyok.Főleg azt nem,hogy mi vagyok.Bár kétlem,hogy ember lenne.Ilyen sötétben,bent az erdő közepében nem igen akadtak.A fák közelében maradt.Még véletlenül sem láttam meg arcát.
Úgy mozgott,hogy takarásban legyen.Egyre közelebb kerültem hozzá,már csak pár méter volt közöttünk,de az ott tátongott,mint egy hatalmas szakadék.
Ha én előre léptem ő vissza lépett,ha oldalra akkor ő is.
-Befejezhetnénk ezt a hülye táncot,nem gondolod?-szóltam, megeresztettem egy apró mosolyt.
-Ki vagy?-szólaltam meg ismét,amikor nem válaszolt.
Hamarosan azt is megtudod,kedves.-szólalt meg ördögi hangon,majd lábaival elrúgta magát a talajtól.Felém ugrott,de könnyedén kicseleztem, ő a földre esett,zajt csapva.
Meghökkenve tápászkodott fel,s kíváncsi szemekkel tekintett rám.
-Hát nem ember vagy az biztos!De akkor mi?-mondta meglepődött hangon.Mintha a gondolatai csapongtak volna,s nem jött rá,hogy mi is vagyok én.
-Hamarosan megtudod,édes.-hangom gúnyos volt,főleg az "édes" szónál.
Fogalmam sem volt,hogy ki lehet az idegen,de a hangja olyan régóta csengett a fülemben.Mintha ismerném.
-Hamarosan találkozunk.-vigyorodott el,majd az erdőbe vetette magát.
Én is elindultam,s haza fele vettem az irányt.Megint félórányi futás után a szobámban voltam.
Nővérem ott várt rám haragos tekintettel,mellette az én Jakemmel.
Pár pillanat múlva jöttem rá,hogy nem az az ismerős,szeretett szempár néz vissza rám.
Jake démon lett...
Jake volt az.Az ajtót Kate nyitotta ki,majd beengedte szeretett kis otthonunkba.Én hangosan zokogva ugrottam ki az ablakomon nem törődve azzal,hogy meglát-e vagy sem.Ház csendjéből arra következtettem,hogy minden bizonnyal meglátott.
Nővéremék nem jöttek utánam,ami nem lepett meg.Tudta,hogy ilyenkor egyedül szeretek lenni.
Fél óra futás után elértem kedvenc kis helyemet.Egy csodás tisztást,melyet csak én ismertem.Lefeküdtem a nedves fűre,s néztem az eget.
Pár óra múlva sötétetni kezdett,majd halk lépteket hallottam...
Megfordultam,de senki nem volt a hang irányában,így visszafeküdtem.
Telihold volt.Mindent bevilágított gyönyörű fehér fényével.Gyönyörködtem a csillagokban,s az égben.Megint halk lépteket hallottam magam mögött,de ezúttal az ember körvonala is látszott.
Magas,izmos férfi volt.Rövid sötét hajjal.Ha ember lettem volna,biztos a szívbajt hozta volna rám,de így csak felálltam,s elkezdtem felé sétálni.Lassú óvatos léptekkel haladtam,nem akartam,hogy tudja ki vagyok.Főleg azt nem,hogy mi vagyok.Bár kétlem,hogy ember lenne.Ilyen sötétben,bent az erdő közepében nem igen akadtak.A fák közelében maradt.Még véletlenül sem láttam meg arcát.
Úgy mozgott,hogy takarásban legyen.Egyre közelebb kerültem hozzá,már csak pár méter volt közöttünk,de az ott tátongott,mint egy hatalmas szakadék.
Ha én előre léptem ő vissza lépett,ha oldalra akkor ő is.
-Befejezhetnénk ezt a hülye táncot,nem gondolod?-szóltam, megeresztettem egy apró mosolyt.
-Ki vagy?-szólaltam meg ismét,amikor nem válaszolt.
Hamarosan azt is megtudod,kedves.-szólalt meg ördögi hangon,majd lábaival elrúgta magát a talajtól.Felém ugrott,de könnyedén kicseleztem, ő a földre esett,zajt csapva.
Meghökkenve tápászkodott fel,s kíváncsi szemekkel tekintett rám.
-Hát nem ember vagy az biztos!De akkor mi?-mondta meglepődött hangon.Mintha a gondolatai csapongtak volna,s nem jött rá,hogy mi is vagyok én.
-Hamarosan megtudod,édes.-hangom gúnyos volt,főleg az "édes" szónál.
Fogalmam sem volt,hogy ki lehet az idegen,de a hangja olyan régóta csengett a fülemben.Mintha ismerném.
-Hamarosan találkozunk.-vigyorodott el,majd az erdőbe vetette magát.
Én is elindultam,s haza fele vettem az irányt.Megint félórányi futás után a szobámban voltam.
Nővérem ott várt rám haragos tekintettel,mellette az én Jakemmel.
Pár pillanat múlva jöttem rá,hogy nem az az ismerős,szeretett szempár néz vissza rám.
Jake démon lett...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése